• Novinky

  • Novinky

            • Ovis olimpia 2026

              23. 6. 2026

              Óvodánkban ismét megrendezésre került a már hagyományossá vált ovis olimpia. sportos délelőtt kezdetén közösen vettük át a lángot a szlovák óvodától, ezzel is erősítve intézményeink kapcsolatát. Az ünnepélyes megnyitót követően a gyermekek futásban, távolugrásban, szlalomban és célba dobásban próbálhatták ki ügyességüket, gyorsaságukat és kitartásukat. 

            • Rajzverseny

              19. 6. 2026

              Nagy örömmel és büszkeséggel tudatjuk mindenkivel, hogy sikerült két helyezést is elérnünk a Szokolyi Alajos Olimpiai klub által kihirdetett rajzversenyen. 

              Halkó Lilla: 1. hely

              Gugliš Gréta: 2. hely

              Szívből gratulálunk, nagyon ügyesek vagytok. 

            • Lovardában jártunk

              19. 6. 2026

              Ellátogattunk az alsószemerédi MNK Lovardába, ahol Nyuszi Muszi nagycsoportunk egyik gyermekének szülei, Gyönyör Krisztina és Gyönyör Miklós láttak vendégül bennünket. Az ovisaink nagy lelkesedéssel lovagoltak. A program végén Kriszti néni egy érdekes bemutatót tartott, amelyet a gyermekek figyelemmel és kíváncsian követtek.

            • Zenés délelőtt a Művészeti Alapiskolával

              19. 6. 2026

              Ellátogattak hozzánk az ipolysági Művészeti Alapiskola tanárai és diákjai, akik egy színvonalas műsorral készültek gyermekeink számára. Az elvarázsolt erdőről szóló történet tekinthettük meg. 

            • Gyermeknap óvodánkban

              19. 6. 2026

              Gyermeknap alkalmából különleges programokkal készültünk óvodásaink számára, hogy egy öröm és élményekkel teli napot tölthessünk együtt. Volt zumba, körhinta, ugrálóvár, jumping, arcfestés, csillámtetkó és lufihajtogatá. A napot sok mosoly, nevetés és vidám pillanat kísérte, így minden kisgyermek szép élményekkel gazdagodhatott. Szeretnénk megköszönni támogatóinknak és segítőinknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap ilyen emlékezetes legyen. 

            • Egy nap Bajmócon

              19. 6. 2026

              Nyuszi Muszi nagycsoportosaink szüleikkel és az óvó nénikkel együtt kiránduláson vettek részt Bajmócon. A közösen eltöltött nap során számos élménnyel, mosollyal és szép emlékkel gazdagodtunk.

            • Gyermeknap a Sóderoson

              19. 6. 2026

              Fantasztikus gyermeknapot tartott városunk a Sóderoson. Köszönjük, hogy ott lehettünk, nagyon jól éreztük magunkat. 

            • Kerékpáros délután

              19. 6. 2026

              A Család Napja alkalmából közös kerékpáros délutánt szerveztünk, amelyen gyermekek és szülők együtt tölthettek el egy aktív, jó hangulatú délutánt.

            • Túra a Kálvárián

              15. 6. 2026

              A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub által meghirdetett „IPOLYSÁG MOZGÁSBAN” plogging felhíváshoz csatlakozva, a Föld Napja alkalmából ma nagycsoportosaink a Kálvárián túráztak. 

            • Oznámenie o výberovom konaní na obsadenie funkcie riaditeľa/ky školy

              2. 6. 2026

              MESTO ŠAHY, Hlavné námestie 1, 936 01 Šahy

              Naša značka: 1697/2026/OŠMŠ-ŠÚ(43)

              Vybavuje: PaedDr. Angelika Révész              V Šahách, dňa 01.06.2026

              OZNÁMENIE

              o výberovom konaní na obsadenie funkcie riaditeľa/ky školy

              Mesto Šahy ako zriaďovateľ v súlade s platnou legislatívou oznamuje termín a organizačné zabezpečenie zasadnutia výberovej komisie:

              • Názov školy: Materská škola s VJM - Óvoda, Hviezdoslavova 32, Šahy - Ipolyság
              • Dátum konania: 9. jún 2026
              • Miesto konania: budova Mestského úradu (MsÚ) Šahy, dolná zasadačka vpravo
              • Časový harmonogram:
                • 10:00 h – Otvorenie výberového konania a organizačné usmernenie členov komisie
                • 10:15 h – Začiatok osobného pohovoru s uchádzačom

              Priebeh a forma výberového konania: Overenie riadiacich schopností a odborných vedomostí uchádzača sa uskutoční nasledovnou formou:

              • Prezentácia projektu: Každý uchádzač odprezentuje svoj predložený projekt riadenia a rozvoja školy v dĺžke 10 minút.
              • Diskusia a otázky: Odpovede uchádzača na otázky členov výberovej komisie v rozsahu do 10 minút. Otázky budú zamerané najmä na znalosť chodu školy, platnú školskú legislatívu a celkovú víziu rozvoja danej školy.

              Priebeh výberového konania, uznášaniaschopnosť výberovej komisie and spôsob hlasovania sa riadia výhradne ustanoveniami zákona č. 321/2025 Z. z. 

              Ing. Pál Zachar v.r.

              primátor mesta Šahy

               

               

              Zverejnenie projektu riadenia a rozvoja školy uchádzača o funkciu riaditeľa/ky

              Mesto Šahy ako zriaďovateľ v súvislosti s výberovým konaním na obsadenie funkcie riaditeľa/ky Materskej školy s VJM - Óvoda, Hviezdoslavova 32, Šahy-Ipolyság, ktoré sa uskutoční dňa 9. júna 2026, zverejňuje predložený návrh projektu riadenia a rozvoja školy.

            • Beiratkozás a 2026/2027 tanévre

              30. 4. 2026

                                              

                                                 HIRDETMÉNY A 2026/2027-ES TANÉVI ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL

               

              Ipolyság Város a közoktatásról és a képzésről, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 245/2008. sz. törvény (a továbbiakban: oktatási törvény) 59–59b. §-ai alapján tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a 2026/2027-es tanévre szóló óvodai beiratkozási kérelmek benyújtására 2026. május 1. és május 31. között van lehetőség.

              A jelentkezések az óvodai elektronikus felvételi portálon keresztül nyújthatók be az eprihlasky.iedu.sk oldalon, illetve az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott és közzétett nyomtatvány kitöltésével, amely elérhető itt: https://edicnyportal.iedu.sk/Forms.

              Az iskolai elektronikus jelentkezési portál lefedi a gyermekek óvodai felvételének teljes folyamatát – az óvoda kiválasztásától kezdve a felvételi határozatig, illetve az esetleges fellebbezés feldolgozásáig.

              Az óvoda nem jogosult elutasítani a törvényes képviselő által a megadott beiratkozási napokon benyújtott papíralapú jelentkezést. A papíralapú jelentkezés alapján az óvoda igazgatója hozza létre az elektronikus jelentkezési ívet.

              1. A jelentkezés módja

              A kérelmet a következő módon nyújthatják be:

              Személyesen: Az érintett óvoda épületében, az óvodaigazgató által meghatározott időpontban. Az időpontok közzé vannak téve az óvodák weboldalán és az épületek nyilvános helyein.

              MŠ, Hviezdoslavova 30, Šahy https://msvilaamalka.edupage.org/

              MŠ s VJM – Óvoda, Hviezdoslavova 32, Šahy  https://msvjmsahy.edupage.org/

              MŠ – Óvoda, Nám. M. R. Štefánika 14, Šahy  https://msstefanikasahy.edupage.org/

              MŠ, Hontianska cesta 45, Šahy  https://mshomoksahy.edupage.org/

              Postai úton: A választott óvoda címére küldve.

              Elektronikusan: Az iskola elektronikus postaládájába (a slovensko.sk portálon keresztül) vagy e-mailben (az adott óvoda utasításai szerint).

              2. A felvétel feltételei

              A gyermekek óvodai felvétele az oktatási törvény 28. § (9)–(11) bekezdése értelmében az óvoda kapacitási lehetőségeitől függ. Az óvodaigazgató a gyermekek felvételekor betartja az oktatási törvény 59. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételeket:

              Elsőbbséget élveznek azok a gyermekek, akik számára az óvodai nevelés kötelező (ez vonatkozik a bírósági határozat alapján intézményben, pl. gyermek- és családjogi központban elhelyezett gyermekekre is), és akik az adott év augusztus 31-ig betöltik az 5. életévüket.

              Ezt követően azok a gyermekek, akiknek joguk van az óvodai nevelésre való felvételhez.

              Kivételes esetben felvehető a gyermek a második életévének betöltésétől, amennyiben rendelkezik az alapvető önellátási készségekkel, és az óvoda kapacitási, tárgyi, technikai, helyiségi és személyi feltételei ezt lehetővé teszik.

              Ezen feltételeken kívül az oktatási törvény 59. § (2) bekezdése alapján az óvoda igazgatója a fenntartóval való egyeztetés után meghatározza az egyéb felvételi feltételeket, és közzéteszi azokat az óvoda weboldalán.

              Elektronikus jelentkezés https://eprihlasky.iedu.sk/

              Súgó és videóútmutatók https://eprihlasky.iedu.sk/Pomoc-a-podpora/Materske-skoly#videonavody

              3. Szükséges dokumentumok

              A kérelemhez mellékelni kell:

              Igazolást a gyermek egészségi állapotáról a gyermekorvostól, amely tartalmazza a kötelező védőoltásokra vonatkozó adatot is.

              Speciális nevelési-oktatási igényű (SNI) gyermek esetén a megfelelő tanácsadó és prevenciós intézmény véleményét, valamint a gyermekorvos javaslatát. 

              A törvényes képviselő személyi igazolványát (betekintésre) és a gyermek születési anyakönyvi kivonatát (betekintésre).

    • Kontakty

      • Materská škola s VJM- Óvoda Hviezdoslavova 32 Šahy- Ipolyság
      • +421 36 7412429
      • Hviezdoslavova 32
        Slovakia
    • Prihlásenie